A rossz kedved nehéz legyőzni. Depresszió márpedig nincs, csak könnyű erre fogni.
Nem hiszek abban, hogy lehet hónapokig húzni valamit, mert rossz kedved van és ezt a ramaty időre, vagy a frontra fogni, sőt berántani a depressziót.
Legyőzni le lehet a rossz kedvet, csak akarni kell.
Ezért nem írtam napokig, ezért nem léteztem napokig, ezért mentem, másztam, kúsztam úgy, mint egy zombie.
Tudjátok mi segített? SEMMI. Mert miközben feküdtem a nagy érdektelenségben és üregesen néztem magam elé, hirtelen elindult egy láncolat.
Jött, hogy miért is van ez?hogy is van ez? És hogy ezmiez?
Van miért felkelni, van miért menni,van miért szomorkodni, van miért örülni, csak érdemes emlékeztetni magunkat. Innen emlékezni kezdtem, hogy van ember kiért felkeljek, vannak emberek, akiért lehet most pötyögni és van miért bemennem szerda este.
Itt összegömbölyödtem és zokogni kezdtem, mint egy gyerek, lepedőmbe és párnámba törülve könnyeimet és orrom tartalmát. Ezek után alsónadrágra vetkőztem és örülve az életnek megfürödtem a frissen hullott hóban. Emberek jöttek, szerettem őket, virágok hullottak és harsonák zengtek. Még egy csapat gyerek is kiszaladt a közeli kapualjból és vállukra vettek és így vittek vissza albérletembe.
Életben vagyok!A Blog újra él, a show megy tovább!
(A fentiekben leírtak néhol fikciót tartalmaznak, azt döntsétek el Ti, hogy hol.)
Köszönjük, mindazoknak, akik szavaztak, hogy ÍRJUNK. Írni fogunk.Nektek! Köszi!
